Fül-orr-gégészet, foniátria, bőrsebészet, plasztikai sebészet Debrecen
Mellkisebbítés, mell redukció
A műtét alatt értendő a mell méretének csökkentése és ugyanakkor a lógó mell formájának a korrigálása is.
A túlságosan nagyméretű mell gyakran komoly gondot jelent viselőjének, az emlő bőre megnyúlik, ezáltal a mellek lógó helyzetbe kerülnek. Vannak, akiknek emiatt a napi életvitele soha nem képzelhető el melltartó viselése nélkül, ezen túl a mell súlya a váll és a hátfájdalmat okozhat. A mell alatti bőr folytonos izzadás és dörzsölődés miatt kipirosodik, állandó gyulladás alakul ki. Ezen esetekben a mellfelvarrás önmagában nem elegendő beavatkozás a lógó emlők korrekciójára, szükséges az emlőállomány egy részének eltávolítása is a bőrfelesleg eltávolítása mellett. A műtét során a mell méretének csökkentése mellett a lógó mell formáját is korrigálni tudjuk.
A műtétet altatásban végezzük. Egy vagy két éjszakát kell a műtét után az intézetben tartózkodni. A műtéti hegek a mellbimbó körüli körkörös metszés, a mell alatti áthajlási redőben ejtett harántmetszés, valamint a kettőt összekötő, a bimbóudvar alatti függőleges metszés hegei.
Közvetlen műtét utáni kontrollokra egy, illetve két hét múlva, valamint később három ill. hat hónap múlva kell jelentkezni. Speciális melltartó viselése és fizikai megerőltetés kerülése, valamint sportolás szüneteltetése hat hétig javasolt. Autóvezetés 2 hétig tilos.
A műtét szövődményi lehetőségei lehetnek a vérzés, gyulladás, beidegzési zavar, bőr és szövetelhalás, sebgyógyulási zavarok, zsírelhalás okozta sebváladékozás. Előfordulásuk egyenes arányban áll a mell nagyságával és az eltávolítandó szövet mennyiségével. A bőr és szövetelhalás gyakrabban fordul elő, mint a többi mellműtét esetén.
A műtét utáni eredményt ismételt fogyás vagy szoptatás befolyásolhatja, illetve ronthatja, mely miatt újabb műtét elvégzése válhat szükségessé.